Névjegy

idegenzona_portre.jpg 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István blogja ufóesetekről, földönkívüliekről, idegen világokról, űrkutatási aktualitásokról és csillagászati érdekességekről

Idegen Zóna

Látogatottság

idegenzona_olvasottsag_201710.jpg

Ajánló

szakdolgozat_hird.jpg

 
gondolatok_bloghird.jpg

 

meridian_logo_hirdetes.jpg

Szerzői jogvédelem

Az Idegen Zóna blog összes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon megjelenő anyagok másolása, kereskedelmi forgalomba való hozása tilos, a tartalom részleges felhasználása csak a szerző neve és a forrás szabályos feltüntetése esetén, a szerzői jog nemzetközi normáinak betartása mellett lehetséges.

ÜZENET AZ ISMERETLENBŐL

Prusi 2014.10.27. 08:15

Másfél évszázaddal ezelőtt, 1862. augusztus 10-én éjjeli fél tizenkettőkor hatalmas meteorit lezuhanását figyelhették meg a közép-amerikai Jamaica lakói. Mivel aznap éppen a szigeten tartózkodott a kingstowni akadémia egyik kutatócsoportja, a szemtanúk nagy része szakértő szemmel vizsgálhatta a jelenséget és annak nem mindennapi következményeit. A későbbi elemzések során ugyanis a hatalmas kődarab egyik oldalát borító porréteg alól egy idegen bolygót és annak lakóit ábrázoló dombormű képe rajzolódott ki.

20141027_illusztracio_1.jpg

A szenzációs felfedezés híre hamar eljutott Magyarországra is, a sajtó pedig nem késlekedett megosztani az érdeklődőkkel a jamaicai meteorit történetét. Két népszerű folyóirat, a Vasárnapi Újság és a Budapesti Szemle is részletes tanulmány formájában írt az óriási kődarab vizsgálatáról. A fennmaradt beszámolóknak és dr. Hopkins brit tudós naplórészleteinek köszönhetően másfél évszázad távlatából is szinte teljes képet kaphatunk a történtekről. Egy olyan relief megtalálásáról, amely bizonyíthatóan földönkívüli eredetű volt, s a korabeli tudósok még nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy ezt eltitkolják a világ közvéleménye előtt.

A jamaicai meteorit lezuhanásának körülményeiről is Hopkins leírásából szerezhetünk tudomást: „Kíséretemmel együtt éppen visszatérőben voltam a közeli Port-Royal felé egy kis folyócska mentén. Az ég tiszta volt, s dacára a Hold teljes világának, amely nyugat felé tündöklött, a halványan pislogó csillagokat is tisztán kivehettem. Figyelmemet egy pompás futó csillag vonta magára a látóhatár felé, s ezzel egyidejűleg egy világító gömböt láttam a mi irányunkban roppant sebességgel leszállani, melynek nagysága a Hold átmérőjének körülbelül kétharmada volt. Eleinte vörös, majd csillogó fehér lett, azután mintha megállott volna vagy fél másodpercig, darabokra tört fénysugarakat lövellvén három irányba. E tünemény után hét-nyolc másodperc múlva vagy ötven lépésnyire faágak törését vettük ki, valamint egy súlyos test zuhanását a feldúlt földre. Társaimmal, köztük Ergail lelkésszel együtt azonnal odasiettem, s a forgácsokba tört indigó tövénél egy földbe mélyedt sötét testet találtunk, amelynek melegségét ujjaink nem állották ki. Másnap értelmes munkásokkal siettünk vissza a helyszínre, ahol a harmadfél lábnyira befúródott, mintegy hatezer font nehézségű, fekete színű követ csak délre tudták kiásni. Körülötte még tizenöt apróbb darabot találtak, amelyek az indigófához csapódáskor pattantak le a meteoritról. Később gondosan összegyűjtöttem a kődarab felületét borító fekete anyagot, amely mikroszkóp alatt egyszerű szénnek bizonyult. A mélyedésekben megbújó barna – inkább képlékeny, mint morzsolódó – anyagban a port-royali vegytani intézet munkatársai bitumen tartalmú szerves testet találtak. Ez pedig egyértelműen bizonyítja, hogy azon az égitesten, ahonnan ez a kő származott, növényzetnek kell lenni!

De ami ennél is csodálatosabb és figyelemreméltóbb, hogy a kőnek két lapja határozottan a mesterség nyomait mutatja. Az egyiket olyan kőragasszal vonták be, amely a legerősebb földi ragasztóanyagnál is sokkal tökéletesebb. Továbbá e lap egy teljesen szabályos vályútöredéket képez, ami arra utal, hogy valamiféle csatornának kellett lennie. Ezek szerint tehát egy épületdarab jutott hozzánk olyan idegen lényektől, akik az értelemnek, tudománynak és művészeteknek bizonyos fokán állanak.

20141027_illusztracio_2.jpg

A kő másik lapján szabálytalan karcolatok látszottak, de amint ezt az oldalt szesszel és átszűrt vízzel megmosták, egy csodálatos kép tárult a bámuló szem elé: egy földöntúli táj rajza – folytatta beszámolóját Hopkins. – Felül, a közepe táján egy kerek, sugárzó napot lehetett felismerni: az egyetlen olyan tárgyat, amely ezen a különös túlvilági képen a földiekkel azonosítható volt. Az ábra háttérben egy dombos, valamilyen növényzettel fedett terület látszott, de nem tudtuk tisztán kivenni, mert a kőnek ez a része nagyon megrongálódott. Balra, az előtérben, egy sor házat, vagy inkább alakok kapuit ábrázolták. Mivel a távlat igen pontos volt, így tisztán kivehettük, hogy e kapuk egyenes sorban helyezkedtek el, s nyílásukat félkör alakúra képezték ki. Úgy tűnt, mintha három nyílás előtt különös, egynemű lények állnának. Leginkább egy négy kerékre szerelt ágyúhoz tudnám őket hasonlítani. Hosszúságuk feleakkora volt, mint az alagutak vagy bejáratok nyílásai. A háttér már egy jobban felismerhetőbb, tágas színkört mutatott, sőt, egy-két helyen még lépcsőket is észre lehetett venni. A távolban az előbbi háromhoz hasonló hét alak látszott, mintha nagy sebességgel görögnének, mert nyomukban porfelleg támad. Az előtérben két csodás alak ült egymással szemben, akik a testüket alkotó, ágyúhoz hasonló alkalmatosságot fölfelé irányozták. Kerekek helyett ezúttal csak négy végtagot figyelhettünk meg, amelyek közül kettőn ülnek, a két felsővel pedig hadonásznak, mintha verekednének. Úgy látszik, hogy a mindenség legtávolabbi zugában is van egyenetlenség és viszály, ahol csak két élő teremtés létezik. A többi alaknál a végtagok kerékformáját úgy értelmeztük, hogy az csak optikai csalódás lehet: hasonló ahhoz, amit mi is előállíthatunk, ha sebesen elkezdünk forgatni egy botot. Feltételezésem szerint a lények testük szervezetét illetően a gerincesek sorába tartozhatnak. Erre utal, hogy nemcsak hosszúságban, hanem szélességben is arányosak, sőt, mintha két fejük lenne a derék két végén. Mozgás alkalmával ezek a végtagok, mint tengely körül a küllő, körben forognak. A kettősségüknél fogva előre vagy hátra egyaránt mehetnek, vagyis e kettő között náluk nincs különbség. Lakásaikat – a kép tanúsága szerint – a föld alá építik, de hogy szabad ég alatt is találkoznak, azt a képen látható építmény bizonyítja. E túlvilági kődarab, s a rajta lévő ábra meggyőzött arról is, hogy e lények a mértan, rajzolás, vagyis általában a tudomány és művészet tekintetében is magas fejlettségi szinten állnak.”

„Különösen elmés azon számítás, mellyel a tudósok e lények nagyságát meghatározták – egészítette ki Hopkins beszámolóját a Vasárnapi Újság korabeli tudósítója. – Ugyanis abból indultak ki, hogy a földet ért kődarab eredetileg a rajzon látható homlokzatok egy részét képezte. Ezt alapul véve pedig négyszer kisebbek az embereknél. S ha föltesszük, hogy az illető bolygónak ők a legértelmesebb lakói – s hogy nagyságuk az égitesthez mérve ugyanaz, mint az emberé a Földhöz képest –, akkor az ő planétájuk négyszer kisebb a mi Földünknél. Hopkins tehát a rejtélyes meteorit szabályosságából arra a következtetésre jutott, hogy az valaha egy idegen bolygó épületének díszéül szolgált, az oldallapok homorú és domború voltát, illetve az ábrákat pedig értelmes lények általi faragásnak tulajdonítja. Ezek volnának a brit tudós kidolgozott közlésének főbb pontjai, melyek kétségkívül erősen felkeltették a figyelmet mindenütt, ahová csak a napi sajtó számos csatornáján eljuthattak. A közönség egy része – mint az ilyen rendkívüli eseményeknél lenni szokott – szóról szóra elhiszi, míg a másik része semmit nem hisz az egészből. Hogy mit fog szólni hozzá a tudomány, később meglátjuk. De hogy e kődarab Naprendszerünk valamelyik planétájából való-e, vagy a világegyetem egy távoli részéből vándorolt ide, s vajon milyen sors érte azt bolygót, melynek ez egyik paránya volt? Oly kérdések, melyeket földeríteni emberi tudománynak aligha áll valaha hatalmában.”

20141027_illusztracio_3.jpg

Napjaink szigorúan tudományos világnézetű tudósai nyilván nevetnének, vagy rosszabb esetben bosszankodnának a fentiek olvasása közben, talán nem is lennének hajlandóak végigolvasni a történetet. Ez persze egyáltalán nem meglepő, hiszen Hopkins jegyzetein és a korabeli sajtóbeszámolókon kívül sajnos ma már aligha található bármilyen hiteles adalék egy idegen civilizáció száznegyven évvel ezelőtt lezuhant üzenetére. Pedig könnyen elképzelhető, hogy a meteorit darabjai ma is ott porosodnak a jamaicai kormány egyik szigorúan őrzött raktárában, az azóta is gyűlő többi bizonyíték mellett.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A SZÍNES UFO 2002. SZEPTEMBERI SZÁMÁBAN

Címkék: archívum ufókutatás sajtóarchívum