Címlapsztori

KÜLÖNVÉLEMÉNY
20160618_cimlapsztori.jpg 

Rendkívül vegyes reakciókat, heves indulatokat váltott ki az Idegen Zóna társoldala, a Gondolatok az égbolt alól blog bejegyzése – amely egyébként olvasottsági rekordot döntött – a Kakastaréjon történt ufólehívásról. Szerencsére sokkal többen örültek az expedíció sikerének, mint ahányan rosszindulatú megjegyzésekkel illettek minket mérhetetlen irigységükben és bosszúságukban.

Névjegy

idegenzona_portre.jpg 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István blogja ufóesetekről, földönkívüliekről, idegen világokról, űrkutatási aktualitásokról és csillagászati érdekességekről

Látogatottság

idegenzona_olvasottsag_201702.jpg

Ajánló


gondolatok_bloghird.jpg

 

meridian_logo_hirdetes.jpg

Szerzői jogvédelem

Az Idegen Zóna blog összes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon megjelenő anyagok másolása, kereskedelmi forgalomba való hozása tilos, a tartalom részleges felhasználása csak a szerző neve és a forrás szabályos feltüntetése esetén, a szerzői jog nemzetközi normáinak betartása mellett lehetséges.

TÁVOLI CSILLAGOK ISTENEI I.

Prusi 2014.04.05. 08:45

Az őskor kutatói a világ különböző pontjain talált barlangrajzok vizsgálata során egyre gyakrabban szembesülnek a hátborzongató ténnyel: a földönkívüliek már évezredekkel ezelőtt rendszeres megfigyelésük, ellenőrzésük alatt tartották a Földet, sőt, mesébe illő genetikai beavatkozásokkal gyorsították az értelmes emberré válás folyamatát. Az idegenek legendákban és elődeink szent könyveiben is hátrahagyták indirekt nyomaikat, amelyeket a múlt átláthatatlan barázdáiba véstek be. Egyiptomtól Kínáig, az indiaiaktól az indiánokig számos népcsoport hitvilágában találkozunk olyan alakokkal, amelyek ábrázolásait, szobrait látva megdöbbentő hasonlóságokat fedezhetünk fel a Földre látogató, ma is ismert idegen fajokkal.

20140405_illusztracio_1.jpg

Hogyan viselkednek az emberek, amikor szó szerint a derült égből olyan lényekkel és tárgyakkal kerülnek kapcsolatba, amelyek létezését álmukban sem sejtették? Hogyan reagál a kőkorszak embere egy zseblámpa váratlan fénysugarára? Milyen hatást keltenek a tűzijáték rakétái, amelyek az éjfekete égen csillagesőt hoznak létre, egy elhagyott csendes-óceáni sziget őslakóiban? Mi játszódik le az ausztrál őslakók fejében, ha barlangjaik mellett páncélosokat látnak elhúzni? Hogyan reagálnak Afrika trópusi erdeiben a törpe pigmeusok, ha fülsiketítő lármával helikopter ereszkedik szalma-kunyhóik elé?

Az őslakó nem hisz a szemének és a fülének, nem érti, mi történik. Érzékszervei felfoghatatlant továbbítanak, minden agytekervényét végigpásztázza, de sehol nem talál emlékekre, amelyekhez hasonlíthatná az éppen átélteket. A törzs összeül, tanakodik, találgatásokba bocsátkozik. Honnan érkezett, mit láttak? Mit akarhatnak tőlük az idegen alakok? Veszélyt jelentenek-e számukra az ismeretlen tárgyak? Beszélgetnek, tanakodnak, és számukra elfogadható magyarázat hiányában rémhírek, legendák, sőt, új vallások születnek, mert a különböző kultúrák szembesítése új kultuszok keletkezésének melegágya. Igazoltan és bizonyíthatóan. Így volt ez évezredekkel ezelőtt is, amikor a földönkívüli űrhajósok első ízben jelentek meg primitív elődeink szeme előtt, akik értetlenül álltak szemben a jövevények technikai eszközeivel – hiszen sosem láttak még hasonlót.

 

KŐBE VÉSETT ÜZENETEK

Az ősemberek bámulattal nézték a földönkívüliek űrhajóit, gépeit és tevékenységét. Barlangjaik falára karcolták a nagy tudású és szerintük mindenható idegeneket, akiket isteneknek tartottak. Ezek a több ezer évvel ezelőtt született művészi alkotások jelentik a valódi bizonyítékokat arra nézve, hogy már elődeink is tanúi voltak különös égi jelenségeknek, találkoztak egy vagy több idegen civilizáció képviselőivel. És az UFO-k gyönyörű formája, a földönkívüli lények meghökkentő külseje nemcsak a mai embereket nyűgözi le, hanem évezredekkel ezelőtt élt őseinket is csodálattal töltötte el. Ez a hatás beépült művészetükbe, szertartásaikba, mítoszaikba, és az is természetes, hogy – a közvetlen megfigyelésen túl – az ősemberek, a bennszülöttek és az indiánok saját kultúrájuk eszköztárából merítettek, amikor repülő csészealjakat vagy idegen lényeket ábrázoltak.

 

Szkafanderes idegenek

Az olaszországi Val Camonicában hivatásos régészek bizonyították be, hogy a falu környékén négyezer évvel ezelőtt egy ismeretlen nép élt, amely hátrahagyott tárgyai – kerámiái, szobrai, használati eszközei, temetői – alapján sokkal fejlettebb volt, mint a korabeli Európában élő többi népcsoport. Vajon honnan származott ez a szokatlanul nagy tudásanyag, és miért éppen az Itália ezen szegletében élő nép volt a birtokában? A választ talán éppen ők maguk hagyták ránk: a Val Camonica határában talált sziklarajzokon ugyanis olyan idegeneket fedezhetünk fel, akik különleges – 4-20 ezer évvel ezelőtt bizonyosan nem létező – sisakokat viselnek a fejükön, miközben kezükben modern szerszámokra emlékeztető tárgyakat tartanak.

A barlangrajzokon látható fejlett lények természetesen nemcsak Európában bukkantak fel, hanem Ausztrália, Ázsia és Amerika különböző pontjain is. Erre utalnak az ausztrál bennszülöttek sziklarajzai és a mai Üzbegisztán területén, illetve a mexikói Monte Albán közelében talált ábrázolások, amelyeken szintén űrsisakos idegenek láthatók. A Közép-Amerikában élő zapoték indiánok egyik kőbe vésett rajzukon olyan régi isteneket örökítettek meg, akik jellemző viseletükben haladnak sorban egymás után. Csakhogy az egyikük letagadhatatlanul kilóg a sorból – ő ugyanis szkafandert és űrsisakot hord!

20140405_illusztracio_2.jpg

A Karib-tenger partján, Kubában, Venezuelában és a Yucatán-félszigeten is több olyan kővájat bújik meg, amely réges-régi, titokzatos rajzokat rejt. Egy 1974-ben felfedezett hatalmas brazíliai barlang azonban minden korábbinál nagyobb meglepetéssel örvendeztette meg az elképedt kutatókat, akik embereket és emberekhez egyáltalán nem hasonlítható, háromujjú lényeket egyaránt megfigyeltek a falakon. Látható itt Naprendszerünk stilizált vésete – de akadnak más naprendszerek is! Világosan kivehetők a napok, bolygók, holdak körvonalai, sőt, olyan légi járművek is, amelyek egy lángcsóva segítségével emelkednek fel a földről.

Az Ausztrália északnyugati részén található hatalmas Kimberley-fennsíkon tucatnyi barlang hirdeti, hogy a földönkívüliek a világ e fertályán, a bennszülöttek birodalmában is gyakori látogatóknak bizonyultak. A nagy szemű fejek, a különös, fekvő lények és a kis, korongszerű körök több ezer éve hirdetik az igazságot, bár nem kizárt, hogy akadnak olyanok, akik még e cáfolhatatlan bizonyíték láttán is csak legyintenek. Rosszul teszik.

Egy másik szenzációs leletre 1935-ben bukkantak a dél-amerikai Palenquéban, a Feliratok templomában. Az Óbirodalom idejéből származó maja dombormű állítólag Kukumac istent ábrázolja, amint termékeny testéből növények sarjadnak. A tudósok sajnos időnként csak akkor érzik magukat tudósnak, ha elfojtják magukban a fantázia csíráit. Pedig megszámlálhatatlan olyan tárgyat és rajzot találtak már az ősi korokból, amelyek megfelelnek a mai repülőgépek formáinak. Nincs ez másképpen a palenque-i lelet esetében sem. A híres kőrelief a maja művész türelmét dicséri, hiszen – lehetőségeihez képest – megpróbálta részletesen kifaragni a megfigyelt űrjármű technikai szerkezetét. Természetesen nem érthette, hogy melyik műszer milyen célra szolgál, így munkája a mai szemnek kissé kuszának tűnhet, a hagyományos maja minták mégis segítenek érzékeltetni egy idegen jármű belsejét.

 

Űrbéli anyahajók

A perui El Toro Muerto vidékén egy dél-amerikai régésznő, Christine Dequerlor végzett kutatásokat az 1970-es években, annak ellenére, hogy a tudományos akadémiák képviselői egyszerűen figyelmen kívül hagyták munkásságát, sőt, még a publikációtól is eltanácsolták. Pedig Dequerlor és társai olyan felfedezést tettek, amely több ezer történelemkönyv átírását eredményezhetné! A perui város környékén található barlangrajzokon száz és száz szkafanderes alak járkál, lebeg, repül, valamiféle szerkezetek segítségével emelkedik fel vagy süllyed alá az „égből”. És a jelek szerint ezek a rajzok csak mintegy ezer-ezerkétszáz évvel ezelőtt készültek: akkor, amikor az ottani indiánok éppen elérték a kőkorszaki szintet.

A varázslatos rajzok különleges világot jelenítettek meg a megdöbbent kutatók előtt, akik megfigyelték, hogy a szkafanderes idegenek mindegyikét vastag ruha borította – hasonló a mai űrhajósok öltözékéhez –, fejükre átlátszó sisakot helyeztek, és némelyikük testére még technikai berendezéseket is felszereltek. A rajzok alkotói azt is jelezték, hogy a lényekre egyáltalán nem hatott a gravitáció: mintha egyszerűen kikapcsolták volna a tömegvonzást, úgy repkedtek az emberek fölött. Mint a legtöbb őskori kővéseten, itt is felbukkantak a földönkívüliek járművei, amelyek mellé csillagokat és holdakat rajzoltak, így jelezve, hogy nem szekereket vagy csónakokat, hanem az űrből leereszkedő szerkezeteket láttak! S megfigyelhetünk olyan részleteket, amelyekhez hasonlókról a XX. századi szemtanúk is csak ritkán számolnak be: egy gigantikus anyahajóból több kisebb űrjármű száll ki, majd feladatuk elvégzése után ismét egyesülnek.

20140405_illusztracio_3.jpg

Nem kell különösebben kreatívnak lennünk ahhoz, hogy párhuzamot vonjunk a törzsi művészetek és az UFO-k között. Végre a tudósoknak is rá kellene döbbenniük a kőbe vésett őskori üzenetek jelentőségére: arra, hogy az idegen űrjárművek és a földön-kívüliek ábrázolása nem lehet a véletlen műve. A különböző kontinenseken talált sziklarajzok ugyanis olyannyira hasonlítanak egymásra, hogy nem lehet kétséges: művészeik valódi UFO-kat örökítettek meg rajtuk.

 

MITOLÓGIAI IDEGENEK

Az idegenek természetesen nemcsak barlangrajzokon, hanem legendákban, mítoszokban és elődeink szent könyveiben is megszámlálhatatlan nyomot hagytak hátra maguk után. Az ősi űrhajók mellett leggyakrabban olyan alacsony termetű, nagy szemű szürke lényekre emlékeztető teremtmények fordulnak elő az évezredes történetekben, amelyeket a korabeli emberek istenekként tiszteltek. S ezeknek az „isteneknek” csodálatra méltót kellett alkotniuk, hiszen többre voltak képesek, mint az egyszerű halandók. Kitalált „istenek”, egyszerű fantáziaszülemények nem sokáig kaptak volna helyet az emberiség emlékeiben. Az „istenek” tehát kétségtelenül reális lények voltak, akik mély benyomást tettek elődeinkre, és évszázadokon, évezredeken át kitöltötték az emberek gondolat- és hitvilágát.

 

Földönkívüli uralkodók

Minden földrészen éltek és élnek olyan törzsek, népek, amelyek teljes ősi tudásukat – a földműveléstől kezdve a szerszámkészítésen át a gyógyításig – az idegenektől származtatják. Már az első, ősembereknek csak részben vagy egyáltalán nem nevezhető népek is különös kapcsolatban álltak a földönkívüliekkel, s erről hol a nyelvükből, hol mítoszaikból szerezhetünk tudomást. A sumér An vagy a babiloni Anu „természetesen” az égből érkezett, méghozzá nem egyedül, hanem egy sereg más istennel együtt. A sumérok külön szavakkal jelölték meg az égen mozgó természetes égitesteket. De vajon az is természetes-e a történészek és a nyelvészek szerint, hogy önálló kifejezéssel illették a „nem természetes égi tárgyakat” is? Talán mégsem véletlen, hogy „fehér hajóknak” neveztek olyan égen látható, mozgó tárgyakat, amelyeket nem emberek alkottak, de nem tekintették őket természeti jelenségeknek sem. Napjainkban talán „űrhajót” mondanánk „fehér hajó” helyett.

A mezopotámiai népek a saját nyelvükön az „égi hajó igazságosainak” nevezték tanítómestereiket, míg az ősi asszír „isten” szó eredetileg azt jelentette: „a lángok csúcsán”. Ezt úgy is érthetjük, hogy az „isten” kezdetben – vagy amikor először találkoztak vele és társaival – egy lángcsóva tetején, azaz rakétaszerű szerkezettel érkezett, vagy a szerkezet alul erős fényt árasztott.

20140405_illusztracio_4.jpg

Hasonló utalásokat találunk az egyiptomi mitológiában – de még a történetírásban is! A II. Philadelphosz Ptolemaiosz fáraó által megrendelt Maneton-féle krónika tanúsága szerint az első fáraók előtt mások uralkodtak az ország területén: egészen pontosan hét isteni és két félisteni dinasztia. Amikor a jeles történetíró, Hérodotosz afféle „első riporterként” gyűjtötte az adatokat, és kérdéseket tett fel a korabeli főpapoknak, azok azt állították – amit a tudomány a mai napig nem hajlandó elfogadni –, hogy kezdetben égből jött istenek uralták és vezették az országot, akik később visszatértek hazájukba. Walter Frank, a bonni egyetem német egyiptológusa az úgynevezett „memphiszi kő” vésett szövegét, az óegyiptomi hieroglifákat ekképpen fordította le: „Emberekhez hasonló, istenekkel egyenértékű lények érkeztek sok ezer évvel ezelőtt az űrből a földre. Hazájuk az Orion csillagképben volt: az Iribu bolygó, amely a Dat rendszerben található. Az istenek élő fizikai lények voltak, és azért jöttek, hogy nekünk bölcsességet és tudást adományozzanak.”

Az égből érkeztek a tanzániai feketék vagy a madagaszkári őslakók istenei, és így vélekednek a nigériai joruba és bambara törzsek is, amelyek azt állítják: az istenek ugyan az égben élnek, de egyszer ellátogattak a Földre, és egy ideig az emberek között töltöttek. A Nyugat-Afrikában élő mende törzs tagjai Ngewo istent imádják, aki leereszkedett hozzájuk az űrből, hogy tanítsa az embereket, ám egy napon fogta magát, és „tűz közepette felemelkedett a magasba”. Ők hiszik, hogy bár azóta messze él, bizony továbbra is hallja minden szavukat és látja tetteiket.

 

Égi szekerek, ősi űrháborúk

1972-ben Ruth Reyna professzor, a Nemzetközi Szanszkritológiai Akadémia tagja a NASA megbízásából tanulmányozta az ószanszkrit írásokat. Kimutatta, hogy az ötezer évvel ezelőtt keletkezett szövegekben olyan űreszközökről esik szó, amelyekkel az „istenek” rendszeresen repültek. A Rámájana és a Mahábhárata valóságos tárháza a vimánáknak nevezett repülő szerkezetek leírásának. A meglepően sok technikai részletet tartalmazó, 200 ezer soros Mahábhárata mintegy 3500 évvel ezelőtt keletkezett, és – többek között – olyan „űrbéli kocsikról” olvashatunk benne, amelyek fényragyogása elűzi a lég homályát, miközben a világtájakat mennydörgéshez hasonló zajjal töltik meg. A krónikások megfigyelték, hogy az idegenek „égi szekerei” a világűr messzeségéből jönnek, s oda is térnek vissza, sőt, azt is leírják, mennyire megdöbbentette a földi embereket a külsejük és képességeik, amikor első ízben találkoztak velük.

Az ősi indiai iratok tanúsága szerint két idegen csoport folytatta az űrben megkezdett háborúját a Földön, és mindkét csoport foglalkoztatott embereket, illetve olyan atomfegyvereket használt, amelyekkel akár az egész bolygót elpusztíthatták volna. Az „istenek” városnyi méretű űrhajókon közlekedtek, amelyek segítségével egy szempillantás alatt átszelték a légkört. Meglehetősen hasonlítottak az emberekhez, de nem izzadtak és nem pislogtak. Haladás közben lábuk nem érte a földet, ruháik pedig ismeretlen, rendkívül tartós anyagból készültek. Végső soron tehát emlékeztettek az emberekre, és bár sokkal tovább éltek, idővel azért ők is meghaltak. Vagyis nem valamiféle „természetfeletti” teremtmények voltak, hanem az élőlényekre vonatkozó biológiai törvényszerűségek szerint léteztek. Amint az idegenek befejezték háborújukat a szintén űrből érkezett ellenfeleikkel, űrhajóikkal és technikai eszközeikkel együtt eltávoztak bolygónkról.

20140405_illusztracio_5.jpg

A Földre érkező idegenek nyomaival találkozhatunk a távol-keleti mitológiában is. A japán kézművesek Kr. e. 7000 és 520 között apró, hegyes fejű, hasított szemű agyagfigurákat, valamint bonyolult csíkokból és pöttyökből álló mintákkal díszített torzókat készítettek. Ezeket a „dogukat” rendszerint az ősi japán termékenységistenek ábrázolásának tekintik. Vaughn Greene, Az ősi Japán űrhajósai című könyv szerzője szerint azonban a doguk éppen azt ábrázolják, amiknek látszanak – űrruhába öltözött humanoidokat. Úgy néznek ki, mintha azokhoz a ruhákhoz hasonló öltözéket viselnének, amelyeket a NASA fejlesztett ki a hajóikat elhagyó asztronauták számára. Greene gyanítja, hogy a dogu űrruha felső és alsó részét külön kellett felvenni, éppúgy, mint a modern űrhajósok ruháit. Arra is rámutat, hogy a NASA-ruhák mellén az irányítógombok nagyjából ugyanott vannak, ahol a kör alakú dudorok a doguk mellkasán. A „dogu-dudorok” körül található csíkok szerinte szintén nem díszítések, hanem műszerek, amelyekkel az űrruhát viselő lénynek juttatott oxigén vagy víz mennyiségét mérik.

A régi tibeti királykrónikák hat égből jött istent említenek, akik ott a földi, emberi uralkodókat megelőzően gyakorolták a hatalmat. Mint nemrégiben sinológusok kiderítették, a kínaiak által az „ég fiainak” nevezett földönkívüliekről az akkori ősök azt is leírták, honnan jöttek. A Regulus csillag tájáról, amelyről ma azt tudjuk, hogy egy sötét tömeg körül keringő négy égitestet alkot. A Regulus az Oroszlán csillagképben a legfényesebb égitest, és „mindössze” 68 fényévnyire található a Földtől.

 

Békeszerető „égi tanítók”

Az Újvilágban különösen elgondolkoztató mitológiai történetek szolgálnak bizonyítékul a földönkívüliek ősi időkben tett látogatásaira. Közép-Amerikában egymástól meglehetősen különböző népek élnek napjainkban is: pár ezer négyzetkilométeren más és más szinten gondolkodó, más körülmények között élő, egymástól nyelvükben, kultúrájukban igencsak eltérő népek telepedtek le. Mivel a történelmi korokban e különbségek még élesebbek voltak, annál feltűnőbb, hogy mitológiájukban éppen azok a pontok azonosak, amelyek az „ég fiairól” szólnak! Mindenütt felbukkan egy békeszerető, idegen tanító, aki messziről érkezett, és munkára, fohászokra tanította a népet. A neve persze minden törzsnél más, ám nem nehéz felismerni a mítoszok közös magvát.

Egyes kanadai törzseknél számos máig élő mítosz kering az „égi emberekről”, akik hosszabb időt töltöttek a földi emberek között, és mielőtt végleg visszatértek volna hazájukba, „a férfiaknak és az asszonyoknak mindazt megtanították, amit tudniuk kell”. Ugyanezt állítják a hopi indiánok is, akiknél az általuk kacsinoknak nevezett, űrből érkezett mesterek hagyománya olyan erős, hogy napjainkig készítenek róluk agyagfigurákat és más ábrázolásokat, s erre magyarázatul is tudnak szolgálni: „Ma is meg kell nyugtatnunk a kacsinokat, ha egyszer visszatérnek, a gyermekeink ne ijedjenek meg tőlük!” Az észak-amerikai csiroki és muszogi indiánok szerint az emberek eleve egy másik, korábban túlnépesedett bolygóról kerültek a Földre, szintén az idegenek révén.

20140405_illusztracio_6.jpg

Az indiánok által leírt istenek már külsejükben is jelzik idegen mivoltukat: a fehér bőrű, szakállas tanító neve a toltékoknál és az aztékoknál Kecalkoatl, míg a maják Kukulkánnak ismerik. A hagyomány szerint madártollakból készült űrruhát viselt, és persze repülni is tudott. Az azték legendák szerint pontosan 52 évet töltött a Földön az égi mester, aki gyakorlati és erkölcsi tudnivalókat okított nekik. Érdekes azonban, hogy – más népekkel ellentétben – a közép-amerikai indiánoknál a földönkívüliek nem arattak olyan felhőtlen sikert, mint bolygónk más tájain. Sőt, a fennmaradt írásos bizonyítékok arra utalnak, hogy a meglévő rendet féltő főpapok nem helyeselték az idegenek által bevezetett forradalmi újításokat. Az ufonauták pedig – hiába rendelkeztek félelmetes erővel és igen fejlett technikai eszközökkel – nem akartak ártani az embereknek: meghajoltak a többség akarata előtt. Amikor egy-egy törzsön belül a többség az egyházi vezetők ráhatására ellenük fordult, egyszerűen elhagyták a Földet.

Természetesen Dél-Amerikában sem idegen a távolról jött, égi idegenek, tanítók és törvényhozók ideája. Az inkáknál ez a fehér bőrű, szakállas és magányos jövevény Virakocsa, míg valamivel északabbra, a csibcsák által lakott területen Bokicsa. Az idegenektől származó információkat a legjobban talán az inkák hasznosították, akik megtanultak tőlük mindent, amit csak értettek, hogy tudásukat azután a többi törzs rovására használják fel. Ki is építettek egy erős és hatalmas birodalmat ott, ahol sem azelőtt, sem később nem létezett hasonlóan ötletes és jól szervezett állam. S nem ők tehettek róla, hogy európai hódítók később megsemmisítették a tudást tartalmazó információhordozókat.

 

Megdöbbentő párhuzamok

A világ legkülönbözőbb pontjairól származó mítoszok motívumai olyannyira hasonlítanak egymásra, hogy nem lehet egyszerű kézlegyintéssel besöpörni őket a fantáziák, kitalálások zsákjába. Hosszasan sorolhatnánk azokat az eszközöket, amelyek repültek, vagy más okokból nem illettek a maguk korába. Ahogyan az ősemberek sem rajzolhattak „csak úgy” szkafanderes, csillagok közül alálebegő tárgyakat és különös járműveket, úgy az ókoriak repülő tárgyakról szóló történeteinek is kellett, hogy legyen alapja. Hiszen ha találunk valami olyasmit, amit az adott korban a földi emberek nem sajátíthattak el, nem ismerhettek meg – és mégis ismertek! –, akkor azt csak „kívülről”, valamilyen külső információforrásból kaphatták!

S a Közel-Keleten, Egyiptomban, Ázsiában, Amerikában és Európában kézzelfogható bizonyítékok ezrei támasztják alá, hogy az évezredekkel ezelőtt keletkezett barlangrajzok, legendák és ősi iratok nem hazudnak. A Föld telítve van az idegenek nyomaival. Naponta észrevétlenül „lépkedünk” rajtuk, turisták haladnak el mellettük, bámulják őket a múzeumok vitrinjeiben, mégsem nem ismerik fel az üzeneteket, amelyek majdnem kiszúrják a szemüket. Különleges szemüvegre volna szükségünk? Speciális szűrőket, sugárdetektorokat, infravörös készülékeket vagy parapszichológiai képességeket feltételez a földönkívüliek nyomainak észrevétele? Aligha. Csupán az értelem „fegyvere” szükséges hozzá – és az emberiség „hivatalos” történelméhez való egészen újfajta hozzáállás.

PRUSINSZKI ISTVÁN ÖSSZEÁLLÍTÁSA

EREDETILEG MEGJELENT
A SZÍNES UFO 2006. DECEMBERI SZÁMÁBAN

 

Genetikai kísérletek, mutáns keveréklények

20140405_keretes_1.jpeg

A sumér és babilóniai mitológiában számos helyen találunk említést sajátságos, emberszerű állatokról és különböző mutáns élőlényekről, szörnyszülöttekről: emberfejű szárnyas bikákról, skorpió- és madáremberekről, kentaurokról, oroszlántestű, sasfejű és sasszárnyú griffekről és egyszarvú unikornisokról, amelyek még a középkorban kiadott természetrajzi könyveknek is állandó szereplői voltak. Az ősi mítoszokban gyakran olvashatunk a mocsári gyíkemberekről, az egyszemű küklopszokról, a tengeri sellőkről, a saját hamvából születő, sasra emlékeztető főnixről, valamint az emberfejű, oroszlántestű szfinxekről is. Feljegyzések és tekercsek sokasága bizonyítja, hogy a több ezer évvel ezelőtt élt csodálatos teremtmények az egész Földet benépesítették, sőt, a különböző állatok, nem egy esetben emberek tulajdonságait egyesítő keveréklények együtt, egy időben éltek az emberekkel! A titokzatos teremtmények egyik nemzetközileg is elismert szakértője, Hugo Kreuzer paleoasztonautikával foglalkozó német tudós szerint e bámulatos állatsereglet nem csupán a korabeli történészek és természettudósok fantáziájának szüleménye – hanem az idegenek által létrehozott mesterséges mutációk. Egyes elméletek szerint civilizációnk a földönkívüliek beavatkozásának köszönhetően alakult ki és fejlődött tovább. Ezen érv mellett szól két emberi szerv, az agy és a szem minősége is. Mindkettő olyan bonyolult funkciókra képes, amelyek kialakulásához nem lehetett elég néhány millió év. Minden földi élőlény olyan aggyal rendelkezik, amely életének fenntartására alkalmas csupán, nem többre. Az emberi agy viszont sokkal bonyolultabb, fejlődésének minden szakaszában meglepően sokra volt képes. Azaz valakik előre ismerték egész fejlődésünket, és gondoskodtak arról, hogy bonyolult, szerteágazó műveletekre képes agyunk legyen már akkor is, amikor arra semmi szükségünk nem volt. Hiszen csupán a Föld nagy állatai közé tartoztunk, éppúgy, mint azok az élőlények, amelyekkel szintén folytattak kísérleteket a Naprendszerbe érkező civilizáció tagjai. A kezdet kezdetén még az idegenek sem tudhatták, hogy a földi lények mely csoportja alkotja majd a legéletképesebb, legintelligensebb – további genetikai kutatásokhoz is felhasználható – populációt. Így születtek meg a legborzalmasabb külsejű mutáns lények, majd végül, sokadszori próbálkozást követően az értelmes ember.

 

Tanítómesterek a Szíriuszról

20140405_keretes_2.jpg

A nyugat-afrikai Mali Köztársaságban élő, mintegy 250 ezer főt számláló dogon törzs tagjai főképpen egyszerű földművesek, és olyan körülmények között élnek, amilyenek a Szahara alatti vidéken több ezer éve léteznek. Nem túlságosan nyitottak a világra, viszont saját szokásaikat erősen ápolják. Mivel írástudatlanok, egy-egy új nemzedékkel a felnőtté avatás során ismertetik a régi tanokat, s a felnőtt léttel járó jogokat és kedvezményeket csak az nyerheti el, aki kívülről megtanulja a törzsi mitológiát – pontosabban tudást. A dogonok ugyanis olyan ismeretekkel bírnak a kozmoszról, a távoli csillagokról és az anyag természetéről, amit maguktól soha, semmiféle módon nem sajátíthattak el! Állításuk szerint hajdan „a Szíriuszról származó istenek” hagyták rájuk a tudást, s amit nekik elmondtak, azt – bár nem értik – az egykori utasítás szerint kell ismételgetniük az idők végezetéig. Vagyis hogy a Szíriusz-rendszerben három csillag kering, s az idegen „istenek” a tőlünk 9 fényévnyire található Szíriusz-C körül keringő egyik bolygóról érkeztek egyenesen Afrikának annak a vidékére, ahol őseik éltek. Ebben csupán az a bökkenő, hogy a Szíriusz-B elhelyezkedését egy földi csillagász csak 1844-ben számolta ki papíron, a harmadik csillag létezésének megerősítésére pedig egészen 1995-ig kellett várni! Mivel az egyik 50 évente kerüli meg a másikat, a dogonok nagy ünnepségei is 50 éves ciklusokra tagozódnak. A törzs tagjai ráadásul a mai napig szorgalmasan lerajzolják a Szaturnuszt a gyűrűivel és a Jupitert a négy legnagyobb holdjával, miközben sokat beszélnek az anyag legkisebb részéről, az atomokról, sőt, az élet „kettős spirálját”, a DNS-t is említik! Erre pedig semmilyen más logikus magyarázat nem adható, mint az, hogy hajdan idegenek „kódolták” a tudást az emberi fejekbe, mintegy igazolásául annak, hogy itt jártak. És bár rossz korban érkeztek, tudták, hogy üzenetük a világról, a kozmoszról és lakóhelyükről egyszer majd eljut a fejlett bolygólakók tudomására – akik remélhetőleg felfogják, hogy mi is történt hajdanán.

 

20140405_keretes_3.jpgPtah, a kis szürke isten

 

Memphisz világteremtő istene több szempontból is érdekes tagja az egyiptomi panteonnak. Ptah azon kivételes istenek közé tartozik, akiknek nincs állati alakjuk. Kék „úszósapkában” álldogáló, alacsony termetű múmiaként szokás ábrázolni, aki nem visel fejdíszt. Végigtekintve az egyiptomi istenek igencsak népes seregén, nem akad egyetlen isten, aki ilyen megdöbbentő módon emlékeztetne a kis szürke lényekre, akiknek felbukkanásáról ma is nap mint nap számolnak be a világ különböző tájairól. Ptah jelentőségét mutatja, hogy nem csupán egyetlen a temérdek mitológiai lény közül, hanem ő a mindenség teremtője, a Földnek is életet adó főisten. Érdekesség, hogy Ptah és a memphiszi teológia érdekes ellentmondásban áll Atummal és a hozzá kapcsolódó teremtésmítosszal. A teremtő aktus Ptahnál pusztán szellemi, míg Atumnál az anyag az elsődleges. Atum önnemzéssel teremtette a világot, Ptah viszont – jóval fejlettebb módon – a gondolat és a szó erejével. Nemcsak a világot hozta létre, hanem az isteneket, azok alakját, szentélyeit, rituáléit is. „Ptah elégedett volt, minekután megteremtett minden dolgot és minden isteni szót – olvasható a memphiszi szent könyvekben. – Megalkotta az isteneket, létrehozta a városokat, kijelölte a kerületeket. Elhelyezte az isteneket szentélyeikbe, elrendelte áldozataikat, szentélyeiket megalapítván. Olyanná tette a testüket, hogy szívük elégedett legyen.” Vajon Ptah lett volna az első földönkívüli, aki beavatkozott az emberi civilizáció fejlődésébe?…

 

Gilgames egy idegen bázison20140405_keretes_4.jpg

 

A sumér Gilgames-eposz – kétharmad részben isten, egyharmad részben ember – hősének, Uruk királyának apja közönséges halandó ember, édesanyja azonban „istennő”, vagyis földönkívüli volt. Ezért Gilgames nagyon nehezen tudott beletörődni abba, hogy apjához hasonlóan esetleg nagyon hamar meghalhat. Annál is inkább, mert az istenek – noha a közhiedelemmel ellentétben nem voltak halhatatlanok – lényegesen hosszabb ideig éltek, mint az emberek. Ez késztette Gilgamest arra, hogy eljusson az istenek világába, és megszerezze az „élet füvének” nevezett elixírt. Az eposzban részletesen olvashatunk arról, hogyan jutott el barátjával, Enkiduval együtt „az istenek földi bázisára”, vagyis az ufonauták támaszpontjára. Itt nemcsak egy űrhajó indítását figyelhette meg, hanem harcias őrökkel is találkozott, akik a létesítmény létfontosságú helyeit őrizték. „Arcuk szörnyű, szemük bogara nem mozog. Térdük nem hajlik, mozgásuk merev. Sem ételt, sem italt nem vesznek magukhoz” – jellemzi az eposz a bázis őreit, akik leginkább robotokra emlékeztetnek. Bár az idegen bázison Gilgames megkapja az áhított életelixírt, de a másik kérését, hogy egy űrhajó fedélzetére léphessen, határozottan megtagadják tőle. A sumér királynak ráadásul bele kell nyugodnia saját halandóságába is, az elixírt ugyanis hazafelé ellopják tőle – így mindkét kitűzött célját illetően kudarcot vall. Arra a kérdésre, hogy vajon hol lehetett az istenek földi támaszpontja, az eposzból sajnos nem kapunk választ. Csupán annyit tudhatunk meg, hogy a földönkívüliek a „magas hegyek országában” építették fel központjukat. A sumérek földje azonban teljesen sík területen feküdt.