Címlapsztori

KÜLÖNVÉLEMÉNY
20160618_cimlapsztori.jpg 

Rendkívül vegyes reakciókat, heves indulatokat váltott ki az Idegen Zóna társoldala, a Gondolatok az égbolt alól blog bejegyzése – amely egyébként olvasottsági rekordot döntött – a Kakastaréjon történt ufólehívásról. Szerencsére sokkal többen örültek az expedíció sikerének, mint ahányan rosszindulatú megjegyzésekkel illettek minket mérhetetlen irigységükben és bosszúságukban.

Névjegy

idegenzona_portre.jpg 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István blogja ufóesetekről, földönkívüliekről, idegen világokról, űrkutatási aktualitásokról és csillagászati érdekességekről

Látogatottság

idegenzona_olvasottsag_201702.jpg

Ajánló


gondolatok_bloghird.jpg

 

meridian_logo_hirdetes.jpg

Szerzői jogvédelem

Az Idegen Zóna blog összes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon megjelenő anyagok másolása, kereskedelmi forgalomba való hozása tilos, a tartalom részleges felhasználása csak a szerző neve és a forrás szabályos feltüntetése esetén, a szerzői jog nemzetközi normáinak betartása mellett lehetséges.

FÖLDÖNKÍVÜLI TECHNOLÓGIÁK II.

Prusi 2014.03.02. 08:54

Napjainkra bizonyossá vált, hogy a világ nagyhatalmai a második világháború óta a legtitkosabb nemzetbiztonsági problémák egyikeként kezelik a földönkívüli technológiák földi alkalmazásainak lehetőségét. Több ezer kiszivárogtatott, valamint – részben a nemzetközi UFO-kutató szervezetek nyomására – hivatalosan nyilvánosságra hozott írásos dokumentum, kép- és hangfelvétel bizonyítja például azt, hogy az Egyesült Államok hadserege és titkosszolgálatai az 1947-es roswelli UFO-katasztrófa óta tanulmányozzák az idegen technológiákat, sőt, az így szerzett tapasztalatokat be is építik a katonai célú fejlesztési programokba.

20140302_illusztracio_1.jpg

Személyi számítógépek mikroprocesszorai, száloptikás hírközlés, golyóálló mellény, éjjellátó berendezések, agyhullámokkal történő rendszerirányítás, űrfegyverek, lopakodó bombázók…Vajon ezek kifejlesztése szigorúan titkos, évtizedeken át tartó földi kutatások eredménye, vagy valóban földönkívüli eredetre utal? Az amerikai hadsereg nyugalmazott tisztje, Philip J. Corso néhány évvel ezelőtt megjelent – nagy vihart kiváltott – könyvében nem mást állít, mint hogy a fent felsorolt eszközök működési alapelvéül egy idegen civilizáció technológiai kincsesbányája szolgált. Azoké az idegeneké, akiknek az űrhajója 1947 júliusában az új-mexikói Roswellnél járt szerencsétlenül, és akiknek a segítségével az ötvenes években több, máig is működő kutatási és fejlesztési kormányprogram indult be. Corso ezredes, aki éveken át dolgozott a Pentagon idegen technológiákat kutató hivatalában, és személyesen részt vett a roswelli UFO-katasztrófa kivizsgálásában, különös figyelmet fordított a lezuhant űrjárműveken alkalmazott technika földi hasznosítására. Ha elfogadjuk beszámolójának hitelességét, számos olyan tárgy kifejlesztése válik érthetővé, amelyek mára hétköznapjaink nélkülözhetetlen részévé váltak.

 

IDEGEN ESZKÖZÖK MINDENNAPJAINKBAN

20140302_illusztracio_2.jpgAz 1940-es évek végén beinduló katonai kísérletek során Corso javasolta többek között a maradékfény-felerősítők alkalmazását, hiszen azok minden haderőnem számára felhasználhatónak tűntek – olyannyira, hogy később ezekből fejlesztették ki a mára világszerte elterjedt éjjellátó készülékeket. Az alezredest lenyűgözte a csészealjak belsejében látott üvegszáloptika is, amelynek elterjesztése a Földön minőségi fejlődést hozott az informatika fejlődésében. A szintén idegenek által használt szupererős szakítószilárdságú szálak első vizsgálati eredményei arra utaltak, hogy a minta alapján egy igazán sokoldalúan felhasználható anyagot lehetne készíteni. E különleges szálak leghétköznapibb alkalmazási területe végül a kevlár névre keresztelt anyag lett: ebből varrják többek között a golyóálló mellényeket. Az ezredest komolyan foglalkoztatta az elektromágneses, antigravitációs meghajtórendszer és az idegen lények által használt fejpánt is, amely az agyhullámok közvetítésével az űrhajó vezetője és valamennyi műszere között teremt közvetlen kapcsolatot.

A roswelli eset után a szemtanúk beszámoltak arról, hogy a lezuhant UFO házát képező anyag szokatlanul viselkedő alufóliához hasonlított. A legfeltűnőbb tulajdonsága az volt, hogy miután összegyűrték a kezükben, sérülésmentesen vette fel eredeti formáját. Ez a tény több mint elgondolkodtató! Létezhet olyan fém az univerzumban, amely „gondolkodik”? A választ már a hetvenes évek végén sugallták az amerikai autóipar zsenialitását sugalló riportok, amelyekben bemutattak egy összetört személyautót, s miután melegítették a roncsolódott karosszériát, az anyag visszaugrott legyártott, eredeti formájába.

Az óvatlan kívülállónak úgy tűnhet, hogy az UFO-kból eltulajdonított gyártási technológiák tökéletes megértése és elterjesztése további kutatásokat igényel, mivel az „ismeretlen” űrhajók anyagának feltárása – az emberiség számára – még várat magára. Corso azonban azt állítja, hogy miközben az amerikai kormány az eltelt évtizedek alatt nyilvánosan tagadta a földönkívüli látogatók létezését, a színfalak mögött azon fáradozott, hogy feltárja technológiájuk titkait. Sőt – bizonygatja heves vitákat kiváltó könyvében –, a hidegháborús amerikai és szovjet nukleáris készülődés is elsősorban a földönkívüli fenyegetés elleni védelmi arzenál létrehozását célozta. Valójában a hadászati védelmi kezdeményezésnek, vagyis a csillagháborúnak ugyanez a rendeltetése. Corso úgy véli, hogy minderre azért van szükség, mert az idegenek ellenséges szándékaikat nyilvánították ki azzal, hogy szarvasmarhákat csonkítanak meg, földi embereket térítenek el, és meglepetésszerű támadásokat intéznek mind katonai létesítmények, mind pedig ember által üzemeltetett űrjárművek ellen. Az ezredes szerint a Szovjetunió felbomlásában az is közrejátszott, hogy Ronald Reagan egykori elnök megígérte, szükség esetén bevetik csillagháborús technológiájukat a szovjetek védelmében, az idegenek ellen.

 

Szilíciumalapú élőlények

Mint Corso visszaemlékezésében olvasható, a földönkívüli járművek vezérléséhez nélkülözhetetlen mikroáramkör-lapocskákat a Neumann János vezette kutatólabora-tórium kapta meg, ahol ezek alapján kezdték el a mikrochipek tervezését, majd gyártását. Ennek köszönhető, hogy egy átlagos chippel ellátott otthoni számítógép napjainkban több százszor gyorsabb, mint az a csöves monstrum, amit a magyar származású matematikus a negyvenes évek közepén, az akkor legmodernebb amerikai technikával megépített.

„A Red Canyonban és Németországban általunk használt követő és célzó radarokat már tranzisztoros számítógépek vezérelték, melyek mérete lehetővé tette a teherautón való szállítást – írta Corso. – Úgyhogy amikor a nyomtatott vékony vonalakkal mintázott, pici szürke szilíciumlapkákat a kezembe vettem (amelyek később chip néven váltak ismertté), volt valami fogalmam arról, mire szolgálhatnak. Biztosra vettem, hogy a rakétaszakértőink, valamint a Bell, a Motorola és az IBM fejlesztő laboratóriumával együttműködő egyetemi kutatók tudni fogják, mi a funkciója ezeknek az apró tárgyaknak, és megtalálják a módját, hogy mi is képesek legyünk az előállításukra.”

20140302_illusztracio_3.jpg

Az 1940-es évek kutatói még csak közelébe sem jutottak ennek a csodának: a nagyító lencséje alatt nem egyetlen kapcsolót vizsgáltak, hanem megszámlálhatatlanul sok kapcsolóból álló integrált áramkört vagy áramkörrendszert. Nem voltak biztosak a dolgukban, mert addig még csak hasonlót sem láttak, de bepillantást nyertek abba, milyen lehet az elektronika jövője, ha megtalálják annak a módját, hogy a Földön is előállítsanak ilyen áramköröket. És megtalálták: a roswelli katasztrófát követő hónapokban megkezdődött a félvezető integrált áramkörök gyártása!

Az elnevezés azt jelenti, hogy a hordozó szilíciumlemezen egyetlen gyártási folyamatban állítják elő a kapcsolási elemeket – mikroalkatrészeket – és az összekötő vezetőpályákat. A szakemberek az integrált áramkör „feltalálását” a könyvnyomtatáshoz hasonlítják: olyan ugrásnak tekintik, mint az áttérést a kódexmásolásról a sajtóra. Sőt még nagyobbnak, hiszen ez az esemény rövid idő alatt az egész társadalmat megrázta. Kezdetben a néhány négyzetmilliméteres szilíciumlapkán alig egy-két építőelem fért el, ám néhány év múlva megjelentek a nagymértékben integrált áramkörök. Az 1970-es évek elején az egyik legnagyobb számítástechnikai cég igazgatója a következőképpen összegezte tapasztalatait: „Minden évben kétszer olyan jól tudunk kihasználni a chipek adta lehetőségeket, mint az előző esztendőben.” A néhány elemből néhány száz, majd néhány ezer elem lett, s ma már ott tartanak a miniatürizálásban, hogy egy szilíciumlapkára, vagyis chipre több mint tízmillió áramköri elemet tudnak felvinni!…

1947-től kezdve alapjaiban változtak meg az emberiség információfeldolgozási lehetőségei. Mintha a számítógépek szilíciumalapú élőlényekké váltak volna, melyeket a Föld szénalapú biológiai formái – vagyis mi, emberek – hoznak létre, fejlesztenek tovább, sőt, önmaguk reprodukálására késztetnek. A számítógép vezérelte programok, amelyeket ma már minden kisebb-nagyobb iparágban alkalmaznak, a szoftvergyártó szoftverek, az idegrendszer mintájára felépülő szisztémák, amelyek képesek a valódi világban szerzett tapasztalataik alapján tanulni, és a legújabb kísérletek az ultravékony chipek előállítására – mind-mind előfutárai annak a kornak, amikor a mainál elképzelhetetlenül bonyolultabb mikroprocesszorok lesznek jelen az élet minden területén, és már-már nem mi alakítjuk életünket – hanem ők a miénket.

20140302_illusztracio_4.jpg

„Lehetséges, hogy a roswelli UFO-katasztrófa – amely hozzásegített bennünket olyan fegyverrendszerek kifejlesztéséhez, melyek megvédik bolygónkat a földönkívüli biológiai lényektől – egyben azt célozta, hogy az embertől teljesen idegen létforma jelenjen meg a Földön? Egyfajta digitális Ebola, amely a vírusokhoz hasonlóan gazdaszervezeteken élősködik, és amellyel mi, emberek egy napon meg fogunk fertőzni egy másik bolygót? – teszi föl a kérdést Corso. – És mi van akkor, ha az ellenség így akarta beültetni a tökéletes kémkedési, illetve szabotázsmechanizmust a civilizációnkba?”

És mi a helyzet akkor, ha az idegen technológiát felhasználó amerikaiak már alkalmazzák is ezt a technikát? Ha nagyon is tisztában vannak a mikrochipek földönkívüli eredetével, a rohamos terjedés globális hatásaival – mégis vállalják az ezzel járó veszélyt, mert nemzetbiztonsági érdekük fűződik hozzá. Hiszen az azóta elhunyt vagy meggyilkolt tudósokon kívül – akik a szigorúan titkos katonai laboratóriumok mélyén megfejtették a váratlanul ölükbe pottyant földönkívüli technológiát – csupán néhány ember ismeri a mikrochipek valódi jelentőségét és a bennük rejlő hatalmas lehetőségeket!

 

Globális megfigyelés alatt

A lapkák sikeres földi elterjesztése nyomán a tranzisztor feltalálásától egyenes út vezetett a digitális komputerekig, az egyre kisebb és kisebb mobiltelefonokig. Már-már nem is lepődünk meg az egyre gyorsabb technikai fejlődésen, az egyre intelligensebb műszaki cikkekkel, elektromos berendezésekkel, robotokkal elárasztott világon. Telefonon vagy videotelefonon másodperceken belül kapcsolatba léphetünk tőlünk több ezer kilométerre élő ismerőseinkkel, a televízió, a rádió és az internet segítségével pedig a Föld másik felén történt eseményekről is azonnal értesülünk. A hírek terjedésének tehát immár semmi sem szab határt, az információs társadalom mégis igen komoly globális veszélyeket hordoz magában. Csak éppen nem akad olyan távközlési cég, amelynek érdekében áll, hogy ezekre is felhívja a figyelmet.

A szintén miniatűr áramkörök segítségével működő mobiltelefonok elterjedését például az emberiség a technikai civilizáció egyik sikertörténeteként jegyzi. Kicsivel több mint egy évtizeddel ezelőtt még a gazdagok kiváltsága volt, mára viszont a tömegek kedvelt eszköze – sőt, játékszere – lett, amit ugyanúgy nem hagyunk otthon, mint a kulcscsomónkat, a pénztárcánkat vagy az igazolványainkat. Ám a valódi mobilforradalom csak most kezdődött el igazán: piaca évente másfélszeresére nő, a felhasználók száma pedig immár meghaladja a kétmilliárdot. Vajon hány évnek vagy évtizednek kell eltelnie ahhoz, hogy az afrikai bennszülöttek és a dél-amerikai dzsungellakók is mobilon vitathassák meg ügyes-bajos dolgaikat? Borítékolható, nem is olyan soknak, mint először gondolnánk!

20140302_illusztracio_5.jpg

Önök, mobiltulajdonosok elgondolkodtak már azon, hogy egész nap – amikor készülékük be van kapcsolva, s talán akkor is, amikor nem – állandó ellenőrzés alatt állnak? Távközlési cégünk központjában a telefon által kibocsátott jelek alapján többé-kevésbé pontosan meg tudják határozni, hol tartózkodunk éppen. Ez természetes nem nyilvános, közérdekű adat – hiszen a jelenlegi törvények szerint csak veszélyhelyzetben, rendőrségi, bírósági vagy nemzetbiztonsági megkeresésre adnak ki információt –, mégis akarva-akaratlanul George Orwell lidércnyomásos víziója jut eszembe a totális államról és annak mindenhol jelenlévő, mindenkit szemmel tartó diktátoráról. A Nagy Testvérről, akiből napjainkban még sok száz van – annyi, amennyi telefontársaság –, de a XXI. század közepén már talán csak egyetlen lesz: a világ amerikai kézben lévő multinacionális telefontársaságának vezérigazgatója, az Egyesült Államok elnöke, aki egy pillanat alatt juthat információhoz – több milliárd ember közül bárkiről!

 

TITKOS KATONAI PROJEKTEK

Az elmúlt évtizedekben több kutató is felvetette, hogy az UFO-k meglehetősen értelmetlennek tűnő felbukkanásának és eltűnésének okait nem minden esetben kell egy technológiai fölényével visszaélő idegen civilizáció mesterkedésének tartani. Hiszen régóta nyílt titok, hogy több nagyhatalom komoly kísérleteket folytat a földönkívüli technológia másolásával, az eddigiektől eltérő elven működő, fantasztikus manőverekre képes repülő szerkezetek gyártásával. Corso ezredes beszámolói és a Pentagon egykori tisztjétől független források egyaránt számos bizonyítékot szolgáltatnak arra vonatkozóan, hogy az idegenek technológiáját lemásoló szigorúan titkos kísérletek immár több mint fél évszázada folynak. S bár a kézzelfogható eredmények egy része – mint a mikrochipek és a száloptika – eljut a nagyközönséghez is, az Amerika biztonságát és védelmét szolgáló eszközök működési elvét – a radar számára érzékelhetetlen lopakodó bombázóktól az űrbe telepített fegyverrendszerekig – máig titokzatos hallgatás övezi. Még a szenátusban vagy a hadsereg felső vezetői között is aligha akad olyan ember, aki tudná, hogy kinek az ötlete alapján, mikor, hogyan, milyen forrásokból és ki készítette azt a bizonyos eszközt…

 

Földi repülő csészealjak

Tény, hogy amerikai és német mérnökök már az 1930-as években kísérleteztek a „csupaszárny” repülőgép megkonstruálásával, vagyis olyan motoros repülő megtervezésével, amelynek a légellenállás csökkentése érdekében nincs törzse és nincsenek farokfelületei, a vezető pedig a hasznos teherrel együtt a szárny belsejében foglal helyet. Számos probléma adódott a motorokkal és a stabilitással, ám ezek leküzdésére a Harmadik Birodalom bukásával már nem maradt idő. A második világháború után a szövetséges hatalmak igyekeztek minél több náci tudóst, rakétamérnököt és repülőgép-konstruktőrt foglyul ejteni, és megszerezni a fejlesztési terveiket. Az angolok, franciák, amerikaiak és oroszok osztoztak a náci csészealj-technológia fennmaradt tervrajzain és kis létszámú tervezőgárdáján.

A zsákmányolt tervek alapján az angolok és az amerikaiak megkezdték saját fejlesztésű repülő csészealjaik építését. Ám az ötvenes évek végén az új technológiát váratlanul titkosították, és hirtelen mindent a hallgatás csendje burkolt be. Az azóta kiszivárogtatott, illetve nyilvánosságra hozott tények arra engednek következtetni, hogy az elmúlt közel fél évszázad megdöbbentő eredményeket hozott a színfalak mögött folyó kutatásokban – és nem csak a tengerentúlon. A hidegháborúban mind az Egyesült Államokban, mind a Szovjetunióban olyan kiváló tudósok, kutatók és repülőgép-tervezők dolgoztak, akik kulcsfigurának tekinthetők a kísérleti repülő csészealjak megkonstruálása terén.

20140302_illusztracio_6.jpg

Richard Miethe rakétatudós, aki Peenemündében Wernher von Braunnal együtt dolgozott a V–1-es és a V–2-es rakétaprogramon, a világháború után már az USA-ban tervezett repülő korongokat. Mivel a Pentagon titokban kívánta tartani ezt a projektet, a kísérleti példányok civilek által észlelt tesztrepüléseit az UFO-kra fogták, azaz hivatalosan nem kommentálták a lelkes szemtanúk repülő csészealjakról szóló beszámolóit. Ám a bejelentések száma egyre nőtt, ezért az illetékesek úgy döntöttek, a programot áthelyezik Kanadába, ahol az amerikaiak diszkréten ugyan, de teljes ellenőrzés alatt tarthatják a munkálatokat. A torontói AVRO Canada – egy angol tulajdonban lévő társaság, amely katonai repülőgépek fejlesztésére specializálódott – tapasztalt szakemberekkel rendelkezett ahhoz, hogy részt vegyen a szigorúan titkos projektben. 1952-ben az amerikai kormány és a kanadai cég szerződést kötött a repülő korongok kifejlesztésére, és Miethe is Torontóba költözött. A hét évig tartó kísérlet prototípusát 1960-ban mutatták be a nyilvánosságnak, ám az Avrocar névre keresztelt, alig 18 láb átmérőjű, instabil légpárnás jármű hatalmas csalódást okozott. A több millió dollárt felemésztő kísérletekből valóban csak ennyire futotta volna?…

Jack Pickett, a második világháború veteránja – aki a hatvanas évek végén a haditengerészet egyik kaliforniai bázisa fölött figyelt meg azonosítatlan tárgyakat – 1995-ben szorgalmazta az amerikai légierő szigorúan titkos programja, a Silver Bug titkosság alól való részleges feloldását. A nyilvánosságra hozott információkból kiderül, hogy két repülő csészealj tervrajzai is az AVRO Canada programjának részét képezték. Az egyik az „Y2” fantázianevű volt, amit helyből felszálló és leszálló lapos szerkezetnek neveztek. Átmérője meghaladta a 29 lábat, maximális sebessége pedig 80 ezer láb fölött elérte a 3,5-szeres hangsebességet is. Hajtóműve ahhoz a sugaras gázturbinához hasonlított, amit a BMW-gyárban építettek a háború alatt. A titkosság alól feloldott dokumentumok hivatkoznak egy elektrogravitációs meghajtórendszerre is, amit egy sugárhajtású korongba, a Winterhavenbe építettek be, ezáltal a szerkezet meglepő irányváltoztatásokra volt képes.

 

Kormányszintű kiszivárogtatás?

Bár az AVRO programját hivatalosan törölték, természetesen azóta is intenzív kísérletek folynak az idegen technológiákra épülő hajtóművekkel és repülő szerkezetekkel. Régóta tudjuk például, hogy a híres-hírhedt nevadai 51-es körzet működése a repülőgépek, repülő szerkezetek tervezésében, elkészítésében és tesztelésében merül ki: itt fejlesztették ki többek között a lopakodókat és az Aurorát is. Bob Lazar, aki több éven keresztül dolgozott a szigorúan titkos bázison, 1989-ben rántotta le a leplet a titokról, amikor a következőket mesélte el: „Az enyémhez hasonló Majestic belépővel az S4-es részlegben csak 22 további ott dolgozó rendelkezett. Buszunk általában a részleget balra megkerülve vitt bennünket a közvetlen munkahelyünkre. Egyszer azonban a legutolsó hangár bejáratát nyitva találtuk, s a busz egészen a hangár nyitott bejáratáig vitt el bennünket. Miután beléptünk, megdöbbenve láttuk, hogy a belsejében – szinte az egész területet kitöltve – egy repülő csészealj helyezkedik el. Úgy éreztem magam, mintha egy tudományos-fantasztikus film kellős közepébe csöppentem volna. Miközben befelé haladtunk, az a gondolatom támadt, hogy ez egy ugyanolyan jármű, amin mi is dolgozunk. Nyilvánvaló, hogy azért látnak az emberek egyre több repülő csészealjat, mert évek óta folynak velük a próbarepülések.” Amikor a fiatal kutató a jármű mellé ért, megsimította a külső felületét. „Egészen bizonyosan fémből készült, mert érintése fémesen hűvös volt – állapította meg. – A felső bejárati csappantyúra valaki egy amerikai zászlós matricát ragasztott. Ebből arra következtettem, hogy ez egy saját gyártmányú jármű lehet. A fedélzetet látva egyértelművé vált, hogy a berendezéseket és a teljes fedélzetet az emberi méreteknél jóval kisebb lények méreteire tervezték. Minden finoman hajlított volt: olyan benyomást keltett, mintha az egészet egy nagy öntőformából vették volna ki.”

20140302_illusztracio_7.jpg

Lazar – akinek lehetősége nyílt tanulmányozni az űrhajó meghajtórendszerét is – azt állítja, hogy a csészealj működési elve egy antianyag-reaktoron alapul, amely egy különleges elemet használ fel. Ez egy olyan, földi körülmények között nem előállítható anyag, amelyet állítólag a földönkívüliektől kapott az USA kormánya, illetve a szerencsétlenül járt idegen űrhajókból jutott hozzá. Összesen mintegy 1000 kilogrammnyi áll rendelkezésre ebből a szupernehéz elemből, amely a periódusos rendszerben a 115. elem lenne, de mivel nem létezik a Földön, és szintetikus úton sem lehet állítható elő, be kell ennyivel érni. A 115. elem narancssárga színű, fémes anyag, amely a kozmoszban természetes környezetben csak ott található, ahol szupernóva-robbanás következett be, mert ennek mérhetetlen energia-felszabadulása tehette lehetővé az anyag szintetizálását. A 115. elemet protonokkal bombázva létrejön a 116. elem, amely antianyagot bocsát ki. Az antianyag irányított reakciója az anyaggal korlátlan – és igen nagy mennyiségű – energiát biztosít, miközben gravitációs hullámok szabadulnak fel. Bob Lazar szerint minden űrhajónak három önálló gravitációs mezője van, amelyek segítségével előállítható a hiperűrutazásokhoz szükséges mezőrezonancia.

A katonai fejlesztésekhez hasonlóan az utóbbi időben forradalmi változások következtek be a számítástechnika területén is. A világ legbefolyásosabb informatikai cégei ugyanis sorra adják el a korábban féltve őrzött licenceket és szabványokat, sőt – ellentmondva a javuló értékesítési mutatóknak – a merevlemezek gyártói is sorra bocsátják el embereiket. Hogy mi lehet mindennek a hátterében? Nos, egyre több informatikai szakember ismeri be, hogy a közeljövőben egy olyan forradalmian új adathordozó megjelenése várható, amelyre a gyártók most készülnek fel, s amely már régen piacon lenne, ha a háttérben nem történtek volna egyeztetések a bevezetés késleltetéséről. Talán valamilyen szilárd testből vagy kristályból készült memória váltja majd fel a jelenleg alkalmazott adathordozókat? A licencektől való gyors megszabadulás ugyanis csak azzal magyarázható, hogy a háttérben olyan technológia lapul, amely még a multinacionális cégek pozícióit is veszélyezteti.

Talán e különös bevezető kampány részét, talán az igazság tudatos kiigazítását képezik azok az internetes honlapok is, amelyek sorra nyílnak meg a legnagyobb amerikai számítógépgyártó cégeknél, így például az American Computers Company-nál. Ezeken a weboldalakon nem csupán a szabadalmakról, azok már folyó vagy meginduló gyártásáról számolnak be, hanem idegen technológiákkal foglalkozó cikkek is rendszeresen megjelennek! Az ACC igazgatója a közelmúltban az egyik amerikai rádiónak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy a téma felvetésével mindössze forgalmukat akarták fellendíteni!… Ugyanakkor furcsa, hogy jóval a megjelenés előtt olyan technológiákról adtak helytálló képet, amelyek egyáltalán nem mondhatók mindennapinak vagy szokványosnak. Csak egy esetben: ha már régen elkészültek.

 

Rémisztő jövőkép

Napjainkra bebizonyosodott, hogy a tudományos-fantasztikus filmekbe illő földönkívüli technológiák jó része már évtizedek óta mindennapjaink részét képezi. Érdemes azonban elgondolkodni azon, hogy a nálunk technikailag és társadalmilag fejlettebb idegenek – amennyiben szándékosan juttatták el az amerikaiakhoz a múlt század közepén létező, a Föld műszaki színvonalát jócskán meghaladó technikát –, milyen okból akartak változtatni a földi fejlődésen. Hiszen akarva-akaratlanul, de újabb háborúk kitörésének, s az emberiség önpusztításának valószínűségét fokozzák azok, akik kezünkbe adva néhány, a földinél sokkal fejlettebb műszaki produktumot, felgyorsítják a technológiai fejlődést és a fegyverkezési versenyt a Földön.

Vajon az igazán lényeges és égető kérdésekben – mint a globális felmelegedés vagy az energiakészletek drámai apadása – miért nem segítenek az idegenek? Talán az új korszak szemfényvesztése mögött ott lapul az aljas szándék, hogy minél hamarabb tönkretegyük magunkat, és egy újabb, globális háborúban kipusztuljon az egész emberiség. Kozmikus „segítőink” pedig – immár kozmikus hódítókká válva – kapnak egy súlyosan beteg, de azért gyógyítható bolygót…

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A SZÍNES UFO 2006. NOVEMBERI SZÁMÁBAN

 

Lézerrel az űrbe!

20140302_keretes_1.jpg

A nyilvánosságra került információk szerint az amerikai hadsereg egyszerre több olyan technológiával is folytat kísérleteket, melyekben feltételezhetően nagy szerepet játszik a földönkívüliektől „ellesett” tudás. Már elkészültek a Lockhead Martin cég csuklós szárnyű és személyzet nélküli harci repülőgépeinek első példányai, és szintén fejlesztés alatt áll az a függőlegesen felszálló és landoló szerkezet is, amely több mint 250 méterre képes eltávolodni a felszíntől. A kutatók mindemellett olyan rakétahajtóművek kifejlesztésén fáradoznak, amelyek használata alaposan lecsökkentené az űreszközök indítási költségeit, és mérsékelné a környezeti károkat. Az új hajtóművek – nem meglepő módon – nagy energiájú, koncentrált lézernyalábokkal működnének. S mialatt sokan még mindig azt gondolják, hogy a lézerhajtóművek a sci-fi birodalmába tartoznak, az új-mexikói katonai bázison már meg is kezdődtek a kísérletek, igaz, egyelőre igen kis méretekben. A NASA szerint ez a technika a jövőben lehetővé teszi majd a műholdak pályára állítását, és szóba került az űrrepülőgépek lézerrel történő indítása is, amely szintén csillagászati összegű megtakarításokat eredményezne.

 

A NASA UFO-hajtóműve

20140302_keretes_2.jpg

Az amerikai űrkutatási hivatal egyik kiváló fizikusa, Alan Holt szilárdan meg van győződve a hiperűrutazások lehetőségéről. Úgy véli, a világűrben számtalan mikroszkopikus nagyságú féregjárat található, amelyeket egy fejlett technológia képes lehet felnagyítani néhány másodpercre, s ez elegendő lehet az úgynevezett térugrások megvalósítására, ily módon áttörve a fénysebesség ismert fizikai korlátait. Pontosabban egy egyszerű módszerrel kikerülhetők ismert világunk törvényei, és ez az a módszer, amit az UFO-k is alkalmaznak. Mindezt már 1979-ben, tehát idestova 30 évvel ezelőtt megírta egy, a NASA által kiadott és finanszírozott (!) tanulmányában, amely A mezőrezonanciával történő meghajtás elmélete címet viseli. „A nagy sebesség, a 90 fokos fordulatok, hirtelen megállások és gyorsulások, a hangrobbanások hiánya – annak ellenére, hogy becsült sebességük meghaladhatja a 40 000 km/órát is – arra enged következtetni, hogy az UFO-k mesterséges gravitációs mezőt állítanak elő. Meghajtórendszerük valószínűleg elektro- vagy hidromágneses folyamatokkal működik, ezt bizonyítják a környezetre gyakorolt olyan sugárzási hatások, mint az égés, a dehidráció, a gépkocsik motorjának leállítása, a tévé- és rádióadások zavarása, a talaj és az utak felszínének megolvasztása, energiarobbanások és statikus elektromos hatások” – fogalmaz Alan Holt. Arról persze nem tesz említést, hogy az ilyen szerkezetek megvalósítására évtizedek óta előrehaladott törekvések léteznek az Egyesült Államok katonai köreiben…

 

Startol az orosz csészealj

20140302_keretes_3.jpg

Míg az angol, és főleg az amerikai építésű repülő csészealjakról rendszeresen szivárogtak ki információk, addig az orosz Gyiszkoplán elnevezésű, korong alakú szerkezetről csak a nyolcvanas évek végén szerezhettünk hitelt érdemlő információkat. A Gyiszkoplán–1 kifejlesztése a negyvenes évek végén, náci tervek felhasználásával történt, ám a továbbfejlesztett szuperkorong, a Gyiszkoplán–2 csak 1962-ben emelkedett a levegőbe. A fejlesztésben több mint 80 üzem vett részt, és bár a nehézvíz felbontása révén megoldott hidegfúzió elvén működő motor is megfelelően üzemelt, a kísérletek feltehetően tragédiába torkolltak. A tervezést irányító Ivan Filimenko mérnököt félreállították, a fejlesztést törölték, a hidegfúziós motor sorsa pedig az ismeretlenség homályába veszett. Az orosz csészealj-program csak a nyolcvanas években indult újra, amikor bemutatták a vadonatúj technológia felhasználásával gyártott kéttonnás gépet, az EPIK-et. A futurisztikus külsejű, különleges jármű továbbfejlesztett modellje, egy 36x25 méteres, óránkénti 650 kilométeres sebességgel közlekedő, négyszáz fő szállítására alkalmas repülőgép, a Tarjelka (Tányérocska) nevet kapta. Mint kiderült, a hírek kiszivárogtatásának egyetlen célja az volt, hogy a jármű prototípusának legyártásához nyugati befektetőket találjanak. Ehhez ugyanis mintegy 20 milliárd forintnak megfelelő összegre lenne szükség… Amennyiben a Tarjelka beváltja a hozzá fűzött reményeket, a műszaki szakemberek nem tartják kizártnak egy kétezer személyes változat kifejlesztését sem, amely akár napjaink óriás repülőgépeit is leválthatná.

 

Elkészültek a magyar UFO tervei is!

20140302_keretes_4.jpg

Nyolc évvel ezelőtt néhány lelkes amerikai és magyar tudós úgy döntött, közös űrhajózási magánintézetet hoz létre a gravitáció tudományos kutatására. Az 1998-ban létrejött Gravity Control Technologies (GCT) – amelynek terveiről a Színes UFO 2004. augusztusi számában részletesen olvashattak – az úgynevezett nullponti energia, más néven a kvantumvákuum segítségével juttatna járművet az űrbe – nem kevesebb, mint egy évtizeden belül. Kezdetben Amerikában dolgoztak, csak később telepítették át a kutatást Magyarországra, a budai hegyek által körbefont csillebérci kutatóközpontba. A feltételezések szerint egyes elektromágneses hatások és bizonyos gyorsulás párosításával elképesztő tulajdonságú űrhajókat – ha úgy tetszik, UFO-kat – építhetünk. A kísérletező kedvű emberek nem is egy érdekes eredményt értek már el a gravitáció kutatásában, ám a bejegyzett antigravitációs szabadalmak döntő része gyakorlatilag használhatatlan, vagy nincs jelentősége. A GCT által használt technológia azonban minden eddiginél nagyobb áttöréssel kecsegtet. A megépítendő járművek tervei között szerepel egy három méter átmérőjű, vezető nélküli csészealj, egy 19 méter átmérőjű, emberszállításra is alkalmas típus, illetve nagyméretű utasszállító gépek. A hagyományos légi forgalomra tervezett szerkezet szivar alakú, 58 méter hosszú és 8 méter átmérőjű, sebessége 1500 km/óra lenne. A GCT céljai között szerepel egy ezer férőhelyes, űrturistákat szállító jármű bevezetése is, amely nyolcórás utakat tenne meg a Föld körül. Bár a prototípus kipróbálását leghamarabb a 2010-es években tartják lehetségesnek, könnyen lehet, hogy a titkos budai kutatóközpontnak köszönhetően a világ űrturizmusának jövőjét egy magyar–amerikai vállalat alakítja majd innen, Budapestről!